Takashi Hiriade regénye a kitűnő példája annak, hogy lehet jó könyvet írni egy macskáról (is).
A történet főszereplője persze nem Csibi (Kicsi), a misztikus macska, hanem egy harmincas éveik közepén járó házaspár a múlt század nyolcvanas és kilencvenes éveinek fordulóján, az ezt a regényt is író író, és felesége.

Az ő életükben tűnik fel Csibi, az általuk alig ismert szomszédok macskája, aki aztán igazán különleges vendég lesz házukban és az életükben. Ha minden áron vulgárpszihologizálni szeretnék, akkor azt mondanám, hogy egy gyereket tudatosan nem vállaló házaspár minden fel nem használt szeretetével veszi körbe őt, de minden bizonnyal nem lenne teljesen igazam. Ezernyi bonyolult lelki folyamat, elfojtott emlék és az akár egyéni, akár a közös múlt megannyi, vagy emlékekként tovább élő, vagy csak lényegtelennek tartott, talán félig már el is felejtett mozaikja lehet az, ami annak az okozója, hogy kettő, sorsát egymáshoz tudatosan kötő ember számára egyszer csak pont szomszédék náluk gyakran vendégeskedő macskája lesz a világ közepe. 

A főszereplő házaspár és Csibi kapcsolata persze csak a felszín. A könyv sokkal inkább az emberi esendőségről és gyengeségről szól, utóbbit szigorúan nem negatív értelemben értve, hanem úgy, hogy mindannyian mennyire nagyon törékenyek vagyunk lélekben és testben egyaránt. Főleg igaz ez akkor, ha a főbérlő néni és bácsi mellékszálát idevesszük, ami vitathatatlanul semmi más, mint a változás és az elmúlás elkerülhetetlensége, az a közös sors, amit mindannyian máshogyan fogunk majd megélni.

Bár Kenzaburo Oe ajánló szavai szerint Hiraide könyve szó szerint ragyog, ez azért a valóságot nem teljesen fedi. Nem tagadom, hogy vannak valóban éterien csillogó, fényárban úszó, és teljesen lírai részei a könyv prózájának, ugyanakkor a Macskavendég sok oldalon keresztül nagyon is földhözragadt, túlságosan is emberszagot árasztó alkotás, ennek az egyszerű oka pedig az, hogy nem csak lírai, hanem a maga módján szociografikus regény is; főhősei két szabadúszó értelmiségi egy gazdasági válság előtt és alatt.
A regény szépen ábrázolja, hogy az ember nem csak saját törékeny lelkének, szentimentalizmusának és érzelmeinek van kiszolgáltatva, hanem külső-idegen hatalomként egy sajátosan emberi termék, maga a társadalom is szembefeszül vele, ami ellen az egyén önmagában kevés.

Ha a történetet egy derült, halványkék égboltnak képzeljük, akkor az ingatlanpiac és az árak változásai azok a sötét felhők, amelyek állandóan a kitörni készülő viharral fenyegetnek, hiába van ott az égkupola közepe alatt az otthon, idilli kerttel, macskával, szeretettel. 
Persze helyesebb lenne, ha az ingatlanpiac helyett egyszerűen csak kapitalizmust írnék, ami törvényszerűen torkollik a túltermelés és a fellendülés évei után a következő válságba.

*

A tartalom és ajánló alapján kicsit többet vártam ettől a regénytől, mégsem bánom egyáltalán, hogy elolvastam és így részese lehettem a szerző által teremtett intim és személyes univerzumnak, ami érzésem szerint nem fikció, - maximum költői túlzásokat is tartalmaz, - hanem egykor valóban megtörtént események feldolgozása.
Különben is rövidke könyv, úgy olvastam ki egy közepes vonat és egy rövidebb távolsági buszozás alatt, hogy közben még bambultam is egy kicsit magam elé, vagy éppen az ablakon kifelé. Valószínűleg mindenkinek jó szórakozás lehet, aki szereti a szentimentális, töprengő, melankolikus és klasszikus történetsablonokat mellőző regényeket.
Csak a magyar fordításnak köszönhető, hogy nekem teljesen kilógott belőle az "...olyan barátságosan ismerős légkör vette körül, mintha egy anime rajzfilmből került volna ide" mondat.
Nyilván azért nem egyszerűen "animéből"-t írtak, mert a kiadó nem bízott abban, hogy átlag magyar olvasó tisztában van azzal, hogy mi is az az anime, pedig eléggé valószínű, hogy az anime rajongók, valamint azok között, akik valamilyen okból egyáltalán a kezükbe vesznek egy japán regényt, azért elég nagy az átfedés.

A macskavendég
Eredeti kiadás: Tokio, 2001
Magyar fordítás és kiadás: Európa Könyvkiadó, Budapest, 2016.
Részemről: 6/10